Ablaknál állok. Nézem a hóesésben is mozdulatlanul álló fákat. Csupasz mindahány. A kút mellett álló barackfára kirakott etetőn és környékén erős a forgalom. Madarak jönnek, esznek, elmennek. Aztán visszajönnek és megint felcsípnek egy napraforgó szemet és elrepülnek a szomszéd orgonájára ahol szorgosan kikopácsolják a magból az ehető belsőt. Jönnek kék és szén cinegék, néha egy-egy csuszka. Verebek és galambok a földre kiszórt búzát csipegetik. Verebek csapatban jönnek ,leszállnak majd pár pillanat múlva megijedve valamitől fel is rebbennek. Hogy tudnak-e így enni, azt kétlem. A galambok hozzák a formájukat. Még ,hogy a galamb a béke szimbóluma? Marhaság. Nem sok békétlenebb madarat ismerek. Hárman jönnek de mind a hárman egymás "torkának esnek". A veszekedéseik ellenére naponta visszajárnak. Néha, főleg a reggeli "rajzáskor" meg megvillan egy karvaly akitől hosszú percekre eltűnnek az apróbb madarak. Nini most a szomszédék fekete macskája vág át a kerten..Minden lépésnél rázza lábairól a havat. A hátsó utca házainak kéménye majd mindegyik füstöl. Mivel szél nincs, vagy csak lengedez némi szellő , majdnem egyenesen húznak az égre fel.
Reggel nem volt olyan hideg mint ahogy azt a magyar időjósok jósolták. Nem igazán tudom másnak nevezni a hazai meteorológusokat ,mert szinte sosem találják el milyen idő lesz itt az ország északnyugati szegletében. Ma reggelre pl -11 fokot írtak de nem volt -5 sem.Holnapra meg -14-et jósolnak. Viszont a weather.com oldalán 90%-os pontossággal mondják meg a mindenkori hőmérsékleti adatokat erre a vidékre. Nem mintha számítana,hogy -4 vagy -11.Imádom a telet a hideget. Tudom hülye vagyok de téli gyerek lévén ( Éppen tegnap volt a születésnapom!) jobban viselem a téli időjárást mint a nyárit. Azt szoktam volt mondani. A hidegben felőltözöm és nem fázom ,de a kánikulában akkor is melegem van egy szál f...ban flangálok a lakásban. Tudom van már olyan technikai vívmány, hogy klíma. De nem nekünk, mert arra sajnos nem telik. Hogy miért nem? Mert a munkámért amit nem mellesleg profi szinten és szeretettel űzök sosem fizettek sokkal többet mint a mindenkori szakmai minimálbér. Ami igazából elég is volna egy normál élethez ,ha valóban normális lenne az élet. De nem az!! Most azon rágódom amit a csuti diktátor mondott ( Nem tudom miniszterelnökként elfogadni már ) arról, hogy 25 éves korig eltörlik az adót. Na kérem mi ketten dolgozunk ott ahol dolgozom. A kollégám 20 éves akinek ez az első munkahelye. Én 38 éve dolgozom itt . Most pár ezer forinttal több a fizetésem mint az övé. Én végzem a munka nehezebbik részét mert vannak olyan gépeink, dolgaink amikhez nagy odafigyelés kell. Na szóval ha neki több lesz a fizetése a megmaradt adó miatt akkor joggal mondhatom azt, hogy csinálja meg ő mindazt amit én .Én pedig majd ellébecolok az alapmunkákkal. Igaz ami igaz már pödzögette a gyerek, hogy neki kevés ez a fizetés és már gondolkodik a távozáson.
Bakker hova eljutottam a havazást bámulva!!!
Haiku
egymást csipkedik
cinegék az etetőn
mag a földre hull